Az alumínium-oxid alapú kerámiaanyagok tekinthetok az elsö modern kerámiáknak, melyek mind technológíai mind tudományos szempontból kiemelkedö fontosságúak. Feldolgozási technológiájuk és tulajdonságaik javulása igen szoros kapcsolatban van a szinterelésük mechanizmusára vonatkozó ismeretek bóvülésével1. A szinterclés a szilárd anyagok zsugorításának azon módja, amikor megolvadás nélkül jut az anyag a pórusokba. Ennek a folyamatnak a hajtóereje a felületi szabadenergía csökkenése, mechanizmusa pedig a diffúzió valamely fajtája. A kerámiák szinterelésénél egyik igen fontos paraméter a szennyezőatomok mennyísége a kristályrácsban. Például kismennyiségű magnézium-oxidot adva az alapanyaghoz a kristálynövtíkedés sebességét úgy lehet beállítani, hogy a megmaradó belső, zárt pórusok eltávolitása maximálisan biztositva legyen, vagyis clérhetjük az elmeleti sűrűséget. A kűlönboző szennyezők bejuttatása aluminium-oxid-porokba nem egyszerű feladat, ha fontos a homogenitás és a jó reprodukálhatóság. Az általunk választott ún. impregnácíós technika megfelel ezeknek a követelményeknek, és jó eredménycket kaptunk már vele termolumineszcens doziméterek elöállítása során. A jelen cikk célja nem a különböző pzennyezők szerepének vizsgálata, hanem, hogy megmuitassuk, milyen hatása van magának az impregnációs eljárásnak az alumínium-oxid-porok szinterelésére, és a jelenségeket értelmezzük is, hogy a módszert esetlegjavítani tudjuk.